Kurt Kocherscheidtnek természetesen (tulajdonképpen) magától értetödöen nincs szüksége közvetítöre, aki valahogy befurakodik. Legfeljebb olyan próbálkozások lehetnek hasznosak, melyeknek célja az ö nyelvével, hallgatásával és autonómiájával rokon dolog Iétrehozása.
Semmi értelme sincs képeket szavakkal illusztrálni. Ahhoz, hogy munkájáról mondatokat alkossunk, képesnek kellene lennünk a szempillantást gondolattá változtatni. A kimondhatatlannak azonban meg kell öriznie erejét.
Hiszen a gondolat szóhoz a német nyelv olyan kifejezést társit, mint "eltévedni a gondolatok labirintusában" (Umherirren in Gedankengängen). Az angolok a kafkai labirintus helyett elönyben részesítik a vonat (train of thought) és a lánc képét (chain of reasoning), az olaszok a folyamatot, irányt, a buivárt, a sétát (corso delle idee). A francia nyelv a sorrendet, a folytatást, és - a rendelkezéssel és paranccsal rokon - rendet hangsúlyozza (suite vagy ordre des idées). A magyar nyelv gondolat szava pedig a gond, a gondolkodás eszméjét foglalja magába. A gondolat mindig valamilyen ténymegállapítás formáját ölti. A törékenységet azonban csak úgy tudjuk meghatározni, ha a nyelv által közvetített gondolatfolyamat egyes elemei már kezdettöl fogva tartalmazzák annak belátását, hogy nem alkalmasak a körülhatárolt közlésre. Ezért Kocherscheidt gyakran ad képeinek olyan cimet mint "gondolattoboz", "szemvisszhang", "szürkeföldrajz" vagy "nagy tónyugalom". Nem egy-egy téma leírása dominál ezekben, hanem olyan kifejezések, melyek a kibontakozó feladatokat közelítik meg. A szó kép után kiált. A rend és a cseppfolyós állapot áll harcban egymással. Még összetartozó szinek és hangok is különbözö struktúrán alapulnak. A pillanat az, ami elválasztja a nyugalmat és a mozgást, természetet és szellemet, végest és végtelent. Kirkegaard számára ez maga az átmenet kategóriája, "az örökkivalóság elsö reflexe az idöben, elsö kisérlete az idö megállítására."
Tehát Kurt Kocherscheidt törvényszerüen a pillanatért dolgozik, az idönek ezért a vitatott, ellentmondásos pontjáért. Ugy veszi birtokába, mint egy elvadult földet, melyen határkövekként hevernek a gondolkodásának megfeleiö fogalmak. Itt minden elválasztás megszünik. Minden, anyag, valóság, természet. Mégis újra és újra határok keletkeznek.
Ami hozzánk közeli, ha gyakran idegen hatás alatt áll is, képes meleg vagy csillogó intenzitást teremteni. Ami távolról jön, majdnem mindig hátrányos megkülönböztetésben részesül. Elveszíti a jogot a közvetlenségre. A nyelvhasználat az "ertelmetlen mesterkéltség" szemrehányó fogalmát tartja készenlétben a távoli összefüggések feltárásának megnevezésére, talán mert enélkül a látens védöbeszéd nélkül a harmóniáról alkotott elképzelések végképp elvesznének. A remélt dolgok viszont mindig a távolban vannak. Tehát az absztrakciók szintjén is - ahol pedig a morális kritériumok helyett csak Helyes és Helytelen lehetséges - alapvetö igazságtalanság uralkodik. A hangsúlyozott közelségnek meg kéne állítania az idöt, vagy legalábbis lelassítania, és mégis, az idö épp ebben az esetben repül leggyorsabban. A távolságtól való félelem a végtelenségtöl való félelembe torkollik. A közelség szeretete féktelenségben és halálban kulminál. Szabadság csak olyan területeken honol, melyeket az értelem még nem fedezett fel. És az elmondottak nem többek az abszurditás forgácsainál.
Kurt Kocherscheidt célja egészen más, hangtalan érvek keresése. Képei érzékeltetik, milyen távoli marad minden közelség és milyen közelinek tünhet ez a távolság az egyén számára. Elrejtik azt a pontot, mely megszüntethetné ezt a dialektikát. De közel hozzák azt a lehetöséget, hogy egy ismeretien nyelv közvetítésével felismerjük ezt a pontot, pillanatot, szituációt.
A sejtések homállyá, a kimondott kimondhatatlanná, az ísmert ismeretlenné válik. Misztikus tárgyak megszüntetik az elválasztásokat, melyekkel az ember beavatkozott a természetbe, anékül, hogy alávetnék magukat a természetességnek. Ha minden idegen semmi sem lehet már idegen. Ha minden öszetartozik, meg kell tanulni másféleképpen különbséget tenni. Formában, továbbra is misztikus, még feltárandó formában jelentkezik az, hogy az egész csak egy rész, vagy hogy a részek képviselik az egészet.
Az anyag egyszerüen érvényes, és kész. Az anyag megmunkálása helyettesíti a természet utánzását. Az agy, az idegek, az érzékelés - szintén természet, egy rendszer elemei, melyek ténymegállapításokat produkálnak. A természet "a törvényszerüségek foglalata", s egyúttal ideológia. Mint értékméröt, mely minden organikusan keletkezett dolog megtestesítöjét, - irja Lukács György Történelem és osztálytudat c. müvében - újra és újra kijátszották minden mesterséges, önkényes, szabálytalan dologgal szemben, s a bensöségesség hatásos védelmére redukálták. lgy megkerülték azt a kérdést, "hogyan kell a társadalmilag megsemmisített, szétaprózott, részrendszerek között megosztott embert gondolatilag újra helyreállítani, egységesiteni".
Kocherscheidt egyáltalán nem kerüli meg ezeket a kérdéseket, ellenkezöleg. Újra és újra olyan témaként tételezi ezeket, melyek következetesen megteremtenek valamit. Kemény szavakkal illeszti helyre a dolgokat, anélkül, hogy igazságtalanságot, kívülállást esztétizálna. Elutasit minden érzelgösséget, még a halállal szemben is. Ehhez kapcsolódik a játékosság és az anekdotizáló jelleg tagadása is. Az egyén életéböl semmit sem akar láttatni. Az emberi test csak szórványosan szerepel képein. Más, öt érintö doIgok fontosabbak.
A várakozás a csel ama pillanatának szöl, mikor az automatikus folyamatok leleplezödnek. Mindenki ismeri az igy adódó meglepetéseket. Az izgalom abból fakad, hogy a közbülsö fázisok is sok lehetöséget nyújtanak. Valamikor igy bizonyosság jön létre. Csak akkor vehetjük komolyan, ha rejtözö mosolyban szabadul fel. Valami olyasmi merül itt fel, ami az érthetö szövegeken átderengö láthatatlan rétegekhez hasonlít. Az ettöl érintetlen bizonyosság könnyen az ellenkezöjébe fordul. Hogy mások szemében az ezekröl a különbségekröl tükrözödö legfinomabb utalás is kiolvasható, az állandóan arról tanúskodik, mennyire intenzívvé tehetö még az érzékszervek kifejezö ereje és tévedési lehetösége. A magára maradt hitelességnek egy bonyolult szubjektum mozgására és támpontjaira van szüksége. Henri Bergson Materie und Gedächtnis címü müvében erröl a követketzö össefoglalást fogalmazza meg: "A szellem a táplálásához szükséges matériát az érzékelés világából meríti, majd mozgásként visszaadja azt, miután ráütötte a szabadság pecsétjét."
A dolgok és gondolatok mozgása nem jelent problémát Kurt Kocherscheidt számára az ábrázolásban. Mielött az intellektuális szemlélet raffináltság felé vinné, egyfajta szívósságba menekül. Ezt a szívósságot mindenhol tapasztalhatjuk. A keserüséghez semmi köze. Ìgy az emlékezésen és az érzékelésen túli formák jelennek meg. A tompa, sötét, komor, átlátszatlan színek kiszoritják a fényeket, ahogy ezek valamiféle elementáris események elött vagy után uralkodhattak. A fekete-barna-szürke felületek egyaránt ábrázolhatják az eget, a földet, a vizet, a sötétséget és a kozmosz idegenségét vagy jelenthetnek valami teljesen meghatározhatatlant, s ezáltal elérhetetlent. Az éppen látható tárgyak közelébe hatolnak, de ebben a - gyakran átható - közelségben nincs semmi fenyegetö. A félelem erejét veszti, kialszik; a sugárzó meleg megfosztja a káoszt romboló hatásától. A kemény, durva ecsetvonásokkal felhordott festékrétegeken korábbi redukciók nyomai sejlenek át. A felületek szándékosan nem különböznek az ideiglenes mázolástól. Az alapot gyakran fekete-fehér omamentális struktúrák képezik, melyeket a müvész fokról fokra befed, hogy a technikai esztéticizmus helyébe közvetlen lépjen. A bonyolult formákat egészen addig kell lefedni, mig "csak az marad, aminek maradnia kell".
A müvészeti törvényszerüségek néhány meghatározó fázisára szeretnék utalni Kocherscheidt képeí körében annak a történésnek a kapcsán, mely látásmódja és értékrendszere változásában jut kifejezésre. Az ötvenes és a korai hatvanas években tilos volt az alakábrázolás. A tárgyi ábrázolás legkisebb jele is gúnyt váltott ki. Ezzel párhuzamosan tilos lett a táblaképfestészet. Hosszabb idöre tabuvá lett minden festészet. Kevés kivétellel a képeket - ráadásul ha olajfestmények voltak - marginálisnak nyilvánították. Annak a harcnak a nyomán, melyet éppen Bécsben vívtak igen hevesen a radikális nyitásért, a más müvészetért, úgy tünt, semmi sem maradhat a régiben, egész addig, mig a létrejött új sokféleségben elengedhetetlenné vált az amnesztia. Elkerülhetetlenek lettek igy az értelem kioltásának és önkioltásának új, kifinomultabb formái is.
Kurt Kocherscheidt e tekintetben inkább visszavonult a mozgalmas müvészeti élettöl és mégis, abban a 30 évben, melyet a festészetnek szentelt, kivételes poziciót vivott ki az Ausztriából kiinduló, vetélkedö müvészek között. A bécsi Museum des 20. Jahrhunderts nagy kiállítása (1986) jelezte, hogy ellenálló magatartását hivatalosan is tudomásul vették.
Klagenfurtban született. A bécsi Akademie der bildenden Künste-ben és közben a zágrábi Akademija Likovnih Umjetnosti-ban tanult. Egy rövid életü csoport megalakítása után (Wirklichkeiten 1968-1969) megszakította tevékenységét. Hosszabb londoni tartózkodása és féléves latin-amerikai útja meghatározó életrajzi momentumok. A londoni East End brutális atmoszférája és a délamerikai életviszonyok, ahol a hatalom logikája számtalan részletjelenségben közvetlenül leplezödik le, felkeltette figyelmét a mindenhol uralkodó hatalmi mechanizmusra. Kirajzolódott ugyanakkor, hogy a kritika érthetö gesztusai már magukban hordozzák jövöjüket, mint a rendszer vak, parazita kiegészítöinek sorsát. A politikával való foglalkozás nagy hatással volt további munkásságára. Tisztázódott, hogy nem lehet szó agitativ, "politikai" festészetröl. A körülményekre nem lehet saját nyelvünkön válaszolni. Az annyit jelentene, mintha értelmes összefüggéseket tulajdonítanánk nekik, és kiegyeznénk a konvencionális befogadás veszélyével. Ha lehetséges az, hogy a nyitottság át tud csapni állandósult figyelembe, akkor ez csakis az Úgy-lét és Úgy-Iét elfogadásával és sohasem a Vagy-vagy szellemében lehetséges. A mívesség ezért egyúttal megtisztulás is. Kocherscheidt eltekint az irodalmi, az individuális, az életrajzi és a kommentáló elemtöl. A "komolyan vehetö" müvészet számára "eredendöen politikus", mert "lelkiismerettel rendelkezö embert feltételez, aki politikusan gondolkodik, mérlegel, tehát kétségei is vannak".
Egy régi, a mai Budapest és Bécs közötti területen folytatott hadjáraton irt szöveg - valószínüleg megközelítve Kocherscheidt értelmezését - azoknak a dolgoknak a csak kevesek által észelt intenzitásáról és szépségéröl beszél, melyek "ha önmagukban nézzük, messze vannak a széptöl". A kenyérröl van szó, melynek repedései "a pék szándékán kívül valók", mégis szorosan hozátartozó dolgok. A felhasadt fügéröl, a túlérett, már erjedés határán álló olajbogyóról, az oroszlán haragos pillantásáról, az öregasszony tökéletességéröl, korához illö szépségéröl és a vadállatok tátongó torkáról. A szerzö, Marcus Aurelius még egy dologban biztos: "A dicsérettöl semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb."